Az opciós kereskedés gyökerei az ókori Görögországba nyúlnak vissza. Thalész, a görög filozófus, az i.e. 4. században az első ismert „call opciót” hozta létre, amikor előre látta a bőséges olívatermést, és fix áron megszerezte az olajsajtolók használati jogát. Így lehetősége nyílt, hogy a betakarítás idején – amikor a kereslet megnövekedett – magasabb áron értékesítse ezt a jogot, nyereséget realizálva.
A modern opciós piac elsősorban a részvényekre fókuszál. A részvényopciók lehetőséget biztosítanak a befektetőknek, hogy egy meghatározott időn belül rögzített áron vásároljanak vagy adjanak el részvényeket, így rugalmasan csökkenthetik a piaci árfolyamok mozgásából adódó kockázatokat.
Az amerikai típusú opciók esetén a befektetők a lejárat előtt is élhetnek a jogukkal, míg az európai típusú opciók csak a lejárat napján válthatók be. Az opciós kereskedés korai szakaszában, mint például a "bucket shopok" korszakában, gyakran előfordultak veszélyesen nagy tőkeáttételes spekulációk a részvényárakra. Ma azonban az olyan szabályozott piacok, mint a Chicago Board Options Exchange (CBOE), a piac átláthatóságát és a befektetők biztonságát szolgálják.
Az egzotikus opciók összetettebb pénzügyi eszközök, amelyek nem rendelkeznek standardizált tulajdonságokkal, és gyakran egyedi piaci igényekhez vagy befektetési stratégiákhoz vannak igazítva. Bár az egzotikus derivatívák időnként forognak a nyilvános pénzügyi piacokon is, legtöbbször – a komplexitásuk és az alapul szolgáló eszközeik atipikus jellege miatt – azokkal a tőzsdén kívüli (OTC) piacon kereskednek. A kockázatok és magas prémiumok ellenére az ilyen típusú termékek iránt nagy a kereslet, főleg intézményi oldalról, a potenciálisan magas elérhető hozamok miatt.
Mountain Range Opciók
A mountain range opció egy útvonalfüggő (path-dependent) derivatíva, amelynek értéke egy eszközkosár (basket) teljesítményén alapul. Ez az innovatív termék az 1990-es évek végén vált népszerűvé, köszönhetően a Société Générale-nak, aki úttörőként elsőnek vezette be a piacra. Az olyan típusok, mint az Altiplano, Himalája, Kilimandzsáró opciók, a részvény derivatívák piacán kiemelkedő helyet foglalnak el. Ebben a cikkben egy igazi pénzügyi expedícióra indulunk, hogy megmásszuk ezeket a "hegységeket", és megértsük, hogyan működnek a termékek.
Az Altiplano magashegyi fennsík
Az Altiplano opció egy több eszközből álló derivatíva, kifizetése egy eszközkosár teljesítményén alapul. A befektető egy fix kuponösszeget kap a lejáratkor, ha az opció életciklusa alatt egyik eszköz sem esik egy előre meghatározott alsó korlát (barrier) alá.
Ha viszont valamelyik eszköz átlépi ezt a korlátot, a kifizetést egy opció típusú részvételi mechanizmus határozza meg, például egy ázsiai típusú call opció alapján. A kifizetés nagysága függhet attól, hogy hány darab eszköz esik a korlát alá, ezt a következő példával könnyen megérthetjük:
Kosár tartalma (Underlying Basket) | 5 európai Blue-Chip részvény |
Futamidő (Tenor) | 5 év |
Alsó korlát – napi megfigyelés (Barrier) | Kiinduló ár 80%-a |
Kupon (Coupon) | 150% |
Részvételi arány (Participation) | 115% |
Kötésár (Strike Price) | 100% |
Tőkevédett (Capital Protected) | Igen |
Két útvonalon érhetünk fel a hegycsúcsra, de mindkettő különböző kihívásokat rejt magában. Az első út a zavartalan mászás – ld. 1. ábra - ahol az ösvény akadálymentes. Ez esetben a részvények teljesítménye soha nem csúszik az előre meghatározott korlát szint alá, így a hegymászó egyenes úton, maximális sikerrel érheti el a csúcsot, amely 250%-os kifizetést (100% tőke + 150% kupon), azaz évi 20,11%-os hozamot jelent.
A második út azonban viharosabb; itt legalább egy részvény a kosárból a korlát alá zuhan – ld. 2. ábra - ami megnehezíti a mászást, és a kifizetés kiszámítását. Ekkor, minden megfigyelési időpontban (n-szer) átlagoljuk a kosárban lévő részvények teljesítményét a kiindulási nap szintjéhez képest, majd a futamidő végén vesszük a kapott n db érték átlagát, ami 111,22% a 2. ábrán bemutatott szcenárióban.
A kupon, amit az Altiplano opció vásárlója kap pedig ez alapján számítandó a részvételi arány figyelembevételével, tehát: 1,15 x 11,22% = 12,9%, plusz a tőke 100%-a, hiszen tőkevédett ez az opció típus. Fontos megjegyezni, hogy ez a struktúra az eszközkosár részvényeivel kapcsolatos optimista piaci kilátásokhoz van igazítva.
A Himalája hegységrendszer
A Himalája opció egy növekedési termék, amely általában részvényekből vagy indexekből álló eszközkosárhoz kapcsolódik. A futamideje alatt vannak megfigyelési időszakok, amik végén a kosár legjobban teljesítő eszközeit kiválasztják, teljesítményüket rögzítik és eltávolítják a kosárból a következő időszakokra (ld. 3. ábra). Ez a mechanizmus biztosítja, hogy a kosár a futamidő során egyre csökkenő számú eszközből álljon.
Az opció lejáratakor a befektető megkapja a tőkéje 100%-át, valamint a "lefagyasztott"/ha úgy vesszük pozitív teljesítménye miatt kiesett eszközök teljesítményének számtani átlagán alapuló hozamát. A Himalája opció előnyös, mivel a hozam nincs felülről korlátozva, mint az előző esetben.
A negyedik év végén a befektető visszakapja befektetett tőkéjének 100%-át, valamint, például 120%-os részvételi arány alapján a lefagyasztott kosár pozitív teljesítményének számtani átlagát. Ebben a példában a lefagyasztott teljesítmények számtani átlaga 112,57%, a kötési ár pedig 100%. Ennek megfelelően a Himalája jegy tulajdonosa megkapja a tőke 100%-át plusz 1,2 × 12,57%-ot a névérték alapján.
A Himalája opció például különböző szektorokra is strukturálható, így egy adott szektor teljesítménye "lefagyasztható", amikor az jól teljesít, ezzel rögzítve az eredményét, és időt adva más szektoroknak, hogy a későbbiekben jobban szerepeljenek. Alkalmazható különböző eszközosztályokon is, amely lehetővé teszi, hogy azok különböző ciklusait kihasználjuk. Fontos, hogy olyan befektetőknek szól, akik optimista piaci kilátásokkal rendelkeznek a kosár eszközeire nézve.
A Kilimandzsáró tanzániai rétegvulkán
A Kilimandzsáró Select egy többeszközös növekedési és jövedelmi termék, amely rendszeres, fix kuponokat fizet az opció tulajdonosának, jellemzően a piaci kamatlábnál magasabb szinten.
Emellett, a lejáratkor egy végső kupon kifizetése történik az alapul szolgáló részvénykosár teljesítménye alapján. A futamidő alatt a leggyengébben teljesítő részvényeket időszakosan eltávolítják a kosárból – ld. 4. ábra - míg lejáratkor a legjobban teljesítő részvények is kikerülnek, és csak a maradék részvények alkotják a "kosár szívét", amely a végső elszámolás alapjául szolgál.
Ez a struktúra nem tőkegaranciás, tehát a végső kosár teljesítménye negatív is lehet, ami veszteséget eredményezhet a befektető számára. Azonban a futamidő alatt fizetett fix kuponok biztosítják, hogy a befektető csak részleges bukást szenvedjen.
Ha például az alapul szolgáló kosár kezdetben tíz részvényből áll, és minden év végén a legrosszabbul teljesítő részvényt eltávolítják, akkor a futamidő negyedik évének végére már csak hat részvény marad. A lejáratkor pedig a legjobban teljesítő négy részvényt is eltávolítják, így a fennmaradó két részvény teljesítménye határozza meg a végső kifizetést.
A “Fel a csúcsra” ösvényen haladva a végső két részvény teljesítménye kimagasló, így a befektető az éves fix kuponokon felül jelentős nyereséget érhet el, ami igazán sikeres túrát eredményez.
Ezzel szemben a “Majd legközelebb” útvonalon a megmaradt két részvény gyengén teljesít. Ebben az esetben a befektető veszteséget szenvedhet, de ez, a futamidő alatti fix kuponok fizetése miatt csökkenhet.
Ez a struktúra különösen azok számára lehet vonzó, akik optimisták a részvénykosár kilátásaival kapcsolatban, de tisztában vannak a tőkegarancia hiánya által hordozott magasabb kockázatokkal, és hajlandók vállalni a túra bizonytalanságait a potenciálisan magasabb csúcs elérésének reményében.
Árazási kihívások
A mountain range opciók méltányos piaci értékének (fair market value) meghatározása gyakran nehéz feladat, mivel a standard képletek alkalmazása szinte lehetetlen. Még ha léteznének is zárt képletek ezen opciók valós értékének kiszámítására a Black–Scholes feltételezések mellett, ezek a képletek szinte teljesen használhatatlanok lennének. Ennek oka, hogy a mountain range opciók érzékenyek a volatilitás skew-ra, és a konstans volatilitás feltételezése jelentős árazási hibákhoz vezetne.
Továbbá, a termék OTC jellege miatt alacsony likviditással rendelkezik, ami tovább nehezíti a fair market value meghatározását. Az alacsony kereskedési aktivitás miatt gyakran nehéz vevőt találni ezekre az opciókra, és az ajánlatok jellemzően a fair value alatt alakulnak ki.
Ahhoz, hogy a volatilitási skew-t modellezni tudjuk, a legegyszerűbb megközelítés egy lokális volatilitási modell alkalmazása lenne. Azonban a mountain range opciók esetében ezek a modellek nem bizonyulnak megfelelőnek. Ehelyett sztochasztikus volatilitási modellre van szükség az opciók árazásához és a fedezeti arányok (hedge ratios) kiszámításához.
Ahogy azt láthattuk a leírt példák alapján, ezen típusú opciók rendelkezhetnek újraszámítási vagy mintavételi dátumokkal, amikor is a legjobb vagy legrosszabb teljesítményű részvényeket eltávolítják a kosárból. Emiatt, az opciók tulajdonosai folyamatosan újra értékelik azokat a paramétereket, amelyek befolyásolják a jelenlegi vagy aktuális értéküket (present value).
A mountain range opciók kifizetése több eszközön és azok teljesítményén alakul, emiatt érzékenyek az azok közötti korrelációkra, mely kockázatot jelent. Például az Altiplano opció esetében a korrelációs érzékenység jelentősen magasabb, mint egy hagyományos kosár opció esetében, így a korreláció az eszközök között szintén befolyásolja az árazást.
Látható, hogy az opciók az ókori Görögország óta folyamatosan kifinomultabbá váltak, és megjelentek az egzotikus opciók, amelyek komplex kifizetési struktúrákkal rendelkeznek, így lehetőséget adnak a befektetőknek a hozam optimalizálására, portfóliójuk diverzifikálására és a kockázatok hatékony kezelésére. Azonban, ahogyan minden túrának megvan a maga kihívása, úgy a mountain range opciók is sajátos nehézségekkel bírnak, többek között az árazás komplexitásával és az alacsony likviditással.
Comments